KIOSK-Budapest

webshop
Foglalás | Booking
Hírlevél

Olívabogyó – akár minden étkezéshez

| Blog

Ha az ember, akár egy nyári vakációja során, valaha járt már a mediterrán térségben, Spanyolországban, Görögországban vagy mondjuk Olaszországban, bizonyára nem kerülte el figyelmét a sok helyen végeláthatatlanul elterülő olajfaligetek elképesztő látványa.

Az olajfák arrafelé természetes velejárói a tájnak szinte az idők kezdete óta, hiszen már az ókorból találhatók feljegyzések arra vonatkozóan, hogy napi szinten fogyasztották az olajfák gyümölcsét az olajbogyót vagy, ahogy sokan hívják az olívabogyót, illetve az abból készült, minden szempontból értékes nedűt az olívaolajat.

Zöld vagy fekete?

Ha a boltok polcain keressük a különleges, egyébként gyümölcsnek számító olívabogyót alapvetően két formában lelhetünk rá, ugyanis létezik zöld és fekete változata is. Adódik tehát a kérdés, hogy mi a különbség a zöld és a fekete olívabogyók közt. A válasz pofonegyszerű, hiszen mindkét esetben pontosan ugyanarról a gyümölcsről beszélünk, azonban a zöld verzióját korábban, általában késő ősszel, október táján szüretelik, míg a fekete olívabogyók betakarítása, érettebb állapotukban, általában január táján történik. Ízlés kérdése, hogy kinek melyik verzió ízlik jobban, de az mindkettőről elmondható, hogy fogyasztása rendkívül egészséges. Létezik azonban egy harmadik formája is az olívának, mégpedig az olívaolaj, melyet az olívabogyókból préseléssel állítanak elő és amelynek fogyasztása szintén rengeteg kedvező hatással bír egészségünkre.

Olívabogyó – egészség minden napra

Szedjük tehát össze melyek is azok a jótékony hatások, amelyek okán mindenképpen érdemes rendszeresen olívabogyót fogyasztani.

  • Jó hatással van a koleszterinszintre: Az olívaolaj és az olívabogyó napi fogyasztása csökkenti a kevésbé jó hatású koleszterinszintjét, ezzel megőrizve a szív, az erek egészségét megelőzve a trombózis, az infarktust és a stroke kialakulását.
  • Gyulladáscsökkentő hatású: Az olívabogyó antioxidánstartalma kiemelkedően magas, így rendszeres fogyasztása akadályozza a negatív hatású belső égési folyamatokat ezáltal a gyulladások kialakulását.
  • Megelőzhető vele a rák kialakulása: Az olajbogyóban rengeteg a telítetlen zsírsav, amelyeknek a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a rák megelőzésében van fontos szerepük. Ezek aránya olyan magas ebben a gyümölcsben (76%-os egyszeresen telítetlen és 8 %-os többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmaz), hogy e tekintetben jócskán felülmúlja az egyéb növényi olajokat.  És hogy mindezt statisztikailag is igazoljuk egyértelműen kimutatható, hogy a mediterrán térségben élők körében jelentősen ritkábban fordulnak elő rákos és krónikus megbetegedések, amelyek okai nagyrészt az egészséges táplálkozásra vezethetők vissza. Tehát ezek az emberek nagy mennyiségben és napi szinten fogyasztanak zöldségeket, gyümölcsöket, halakat és könnyebb húsokat, és a főzéshez olívaolajat használnak és minden formájában fogyasztják az olívabogyót is.
  • Magas a tápanyag és vitamintartalma: Ahogy azt már fentebb említettük az olívabogyónak nagyon nagy a telítetlen zsírsav tartalma, amely azon kívül, hogy jó hatással van a szív és érendszeri betegségekre nagy szerepe van az ételek megemésztésében. Amennyiben a benne található vitaminok szempontjából vizsgáljuk az olívabogyót rengeteg A, B, C, D vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, káliumot, vasat, nátriumot tartalmaz.

Az olívabogyó fogyasztása

Az olívabogyót és az olívaolajat számos módon és formában fogyaszthatjuk. A mediterrán népek esetében például megszokott az az egyszerű megoldás, hogy az olívabogyókból préselt olívaolajat egyszerűen kenyérrel mártogatják. De magukat az olívabogyókat is lehet akár önmagukban fogyasztani, de tökéletes hozzávaló salátákba, tésztákba agy akár egy pizza tetejére sütve is kitűnően mutat mind kinézetre, mind ízre.

Amennyiben betérsz hozzánk a KIOSK-ba többféleképpen is megkóstolhatod ezt a kitűnő gyümölcsöt, egyrészről kísérőként, másrészről a már fentebb említett módon felszolgált olívaolajat kovászos kenyérre kenve, vajjal.

KIOSK BUDAPEST

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36-70-311-1969

NYITVA TARTÁS

Hétfő – Vasárnap
12:00 – 24:00

16:30-17:30 között konyhastop van a KIOSK-ban és cukrász részlegünk sem üzemel. Ez idő alatt ételeket és desszerteket nem szolgálunk fel az étteremben és a házhozszállítás is szünetel.
Az első rendelés felvételének ideje: 11:30. Kiszállítás indulása: 12:00. Az utolsó rendelés leadásának határideje: 21:15. Konyha zárása: 22:00.
Megértéseteket köszönjük!
© M15 Restaurant Kft. Minden jog fenntartva.
Made with ♥ by Meraki.

KIOSK BUDAPEST
Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.