Skip to main content

Mi a tökéletes rizottó titka és hogyan készül? Most megtudhatod!

| Blog

Akár köret, akár egytálétel, bizony nehéz neki ellenállni: egy fantasztikus rizottó bizony bárkit könnyen levesz a lábáról.

Természetesen honnan máshonnan is származhatna ez a kulináris csoda, mint Olaszországból. Létezik is egy olyan mondás az olaszok körében, amely szerint még a római Colosseum építése során ez volt a kötőanyag az építőelemek között. Persze barokkos a túlzás, de innen tudhatjuk, hogy pont annyira kultúrájuk része ez az étel, mint a tészta vagy a pizza.

Korábban az észak-itáliai lakosok egyik közkedvelt étele volt, mivel itt voltak a legfontosabb termőterületei a rizsnek. A II. világháború után azonban a déliek tésztája és az északiak rizottója kölcsönösen létjogosultságot nyertek mindkét országrészben.

Milyen az „igazi” rizottó?

Régen úgy tartották, hogy olyan a tökéletes rizottó, amelyben megáll a kanál. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor viszont irány a kuka.
A jelen álláspont ennél kicsit kevésbé szigorú: az igazi rizottó finoman krémes és puha összességében, az olasz álláspont szerint viszont a rizsszemek al dente állagúak, tehát nincsenek teljesen szétfőzve.

Éppen ezért bizony nem minden rizsfajta alkalmas rizottónak. Kifejezetten rizottó rizst szükséges az elkészítéséhez beszerezni, hogy autentikus végeredményt kapjunk. Ezek közé tartozik az arborio, a carnaroli és a vialone nano, a jázmin és basmati rizst most ebben az esetben messziről kerüljük el. A rizottó rizs kerek szemű és magas keményítőtartalmú, amely tulajdonság miatt krémes textúrájú lesz majd az ételünk.

risotto-with-asparagus-pa7hx63

A finom rizottó másik kulcshozzávalója a jó minőségű alaplé. Ez a fontos esszencia nagyban hozzájárul a végeredmény sikerességéhez és az ízgazdagsághoz.

A rizottóról azt kell tudni, hogy nem az önmagát megfőző étel: fontos, hogy mihelyst feltettük főni, folyamatosan kavargatni kell, hogy még véletlenül se ragadjon le. A kevergetéssel egyébként nemcsak az odaégést előzzük meg, hanem a keményítő felszabadulását is serkentjük, amely a krémességért felel. Persze mindent csak ésszel és mértékkel, a kevergetést sem kell túlzásba vinni, mert pont az ellenkező hatást érhejtük el.

A fogás befejezésekor két kulcshozzávalót ne felejtsünk el sosem: a vajat és a parmezánt. Ezek az alapanyagok az ízek mellett a tökéletes állaghoz is hozzájárulnak.

Receptek százai érhetők el az interneten. Következzen most egy olyan egyszerű recept, egyfajta alaprecept, amely bármikor előhúzható és kedvünkre extrázhatjuk!

A hagymát vágjuk olyan apróra, mint a rizsszemek. Ezután kis olaj és vaj keverékén kezdjük el megpárolni. Fontos: véletlenül se égessük oda! Ha úgy látjuk, hogy elkezdene sülni, akkor adjunk hozzá egy kevés alaplevet.

Ezt követi aztán a rizs, adjuk hozzá a hagymához. Fejenként nagyjából 1-2 marékkal számoljunk. Ezt pirítsuk addig, ameddig a rizs át nem melegszik és egyenletesen be nem vonja a zsiradék az összes rizsszemet.

Ha ez megtörtént, akkor öntsünk hozzá egy pohár bort, majd hagyjuk azt teljesen elpárologni. Ez körülbelül 2-3 percet vesz igénybe.

Következzen a főzés. Itt az alapszabály, hogy a leves mindig el kell lepje a rizsszemeket és mindig csak apránként dúsítsuk alaplével az ételt.
A főzési idővel kapcsolatban a csomagoláson feltüntetett információ legyen irányadó. A főzés körülbelül kétharmadánál adjuk hozzá az extra hozzávalókat (ha gombás, akkor gomba, de lehet ez hús, kéksajt vagy valamilyen édes gyümölcs is) a végéhez közeledve pedig - körülbelül a főzés vége előtt 2-3 perccel - húzzuk le a tűzről az ételt és keverjük el benne a vajat és a parmezánt, majd tegyük rá a fedőt és pár perc gőzölgés után tálaljuk!

Tegyük tökéletessé a menüt egy finom desszerttel, például az olaszok kedvelt sütijével, a cannolival. Buon appetito!

NYITVA TARTÁS

Hétfő – Szerda 12:00 – 23:00
Csütörtök – Péntek 12:00 – 24:00
Szombat – 9:00 – 24:00
Vasárnap – 9:00 – 23:00

Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy a konyhánk 16:30-17:30 között nem üzemel, ennek értelmében ez idő alatt ételeket nem szolgálunk fel az étteremben és a házhozszállítás is szünetel.
A konyhánk minden nap 22:00-kor zár.
© M15 Restaurant Kft. Minden jog fenntartva.
Made with ♥ by Meraki.