Lenn a délibábos Hortobágyon – a hortobágyi húsos palacsinta története

Valljuk meg egymás között kedves olvasó, hogy a hortobágyi palacsinta vagy ismertebb nevén hortobágyi húsos palacsinta renoméja sajnos nem kifejezetten mondható jónak. Bizonyára mindenki találkozott már olyan, önmagát a gasztronómiában különösen jártasnak tartó, kéretlen tanácsadóval, aki fokozottan hívta fel a figyelmet arra, hogy étteremben, soha, de soha ne rendeljünk az étlapról a fenti ételből, mert abba mindig a több nappal azelőttről megmaradt pörköltet töltik, ezáltal sosem lehet igazán friss. Ez az állítás bizonyára igaz is lehetett a valamikor nyolcvanas évek Magyarországán, de higgyük el azóta ez megváltozott, sőt ez a fogás másodikként sorakozik a gulyás mögött szinte minden hazánkba érkező turista bakancslistáján.

A hortobágyi palacsinta, vagy hortobágyi húsos palacsinta tulajdonképpen egy sós palacsintatészta, melyet, darált pörkölttel töltenek meg és tejfölből és a pörkölt szaftjából készült mártással tálalnak. Étlapokon általában előételként találhatjuk, de mivel egy kiadós egytálételről beszélünk így főételként is megállja a helyét.

A hortobágyi húsos palacsinta története

A húsos palacsintáról történő első hiteles feljegyzések 1909-ből származnak, mikoris a „Divat újság” főzőkönyvében először jelent meg egy recept melyben a palacsintát csirkepörkölttel töltötték meg.

A következő jeles dátum 1920. Ekkor ugyanis a budapesti illetőségű Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat tett közkinccsé a “Ragyogó szakácskönyv” című kiadványát, amelyben paprikás csibével töltött palacsinta néven tett említést erről az ételről.

Egy 1932-es receptúrában azonban már változott az egyik fő összetevő, hiszen itt a csirkepörköltet a borjú vagy a sovány sertéshús váltották, amelyek kapcsán a használati utasítás azt írta elő, hogy a megfőzött pörköltet a léből kiszedve meg kell darálni, majd összekeverni a megfelelő mennyiségű pörkölt lével és tejföllel, majd a palacsintatésztába töltve 10-12 percig szükséges sütni.

Az 1939-es év egyértelműen Kolmanné Lemhényi Dávid Andrea nevéhez fűződik, már ami húsos palacsintát illeti, hiszen „A gyakorlati főzés tankönyve száz ebéd keretében” című könyvében ír az ételről és egyértelműen borjúpörkölttel javasolja annak elkészítését. Így jutunk tehát el 1958-hoz, amikor is talán a legérdekesebb dolgot történik a palacsintával, megkapja ugyanis a hortobágyi jelzőt.

De miért hortobágyi?

Történt, hogy 1958-ban mindenki a brüsszeli világkiállítás lázában égett. Az akkori magyar vezetés nem bízta a véletlenre a magyar standot, hiszen a kor legjobb szakácsait és a magyar gasztronómia akkori legkomolyabb szakembereit delegálta a feladatra.  A magyar pavilon konyháját például az a Rákóczi János séf vezette, aki a háború előtt Párizst is megjárta és a mind a mai napig ismert és népszerű sütemény a Rákóci túrós atyja is volt.

Az egyik magyar szakács résztvevő gondolt egyet és a magyar pavilon számára összeállított étlapon, amelyen többek között balatoni fogas, lecsós szűzérme, paprikás csirke, erdélyi fatányéros, rétes, a Budapest bélszín és a somlói galuska szerepeltek, Hortobágyi palacsintának nevezte el az elmondása szerint kifejezetten a kiállításra kreált ételt. Az étel természetesen nem egy új találmány volt, hanem egy a fentiek szerint elkészített recept és vajmi kevés köze volt a csikósokhoz vagy a gulyásokhoz így természetesen a Hortobágyhoz sem, ez az elnevezés egy egyszerű korabeli marketingfogás volt, ami azonban örökre beírta magát a magyar gasztronómia szótárába.

Amennyiben megkóstolnád, hogy mi itt a KIOSK-ban hogyan készítjük el a hortobágyi palacsintát, ne habozz, térj be hozzánk, ahol tépett csirkehúsból, paprikás szósszal, és ecetes paprikával készítjük el számodra.