Arc a KIOSK mögött – Hlatky-Schlichter Hubert
A KIOSK a Babel Budapest, a Piazza és a KIOSK Kantin csupa sikertörténet, melyek mögött ugyanaz az örök optimista, vállalkozó szellemű férfi áll. Hlatky-Schlichter Hubert bohém, nagy családból érkezik, ahol öten voltak testvérek. Műfordító nagypapája miatt pedig sokan megfordultak náluk az íróktól a filmrendezőkig.
Konyhájukban mindig történt valami jó dolog - hála a dédmamának, nagymamáknak és a nagypapának - így már gyermekkorában megtanulta, hogyan kell szeretni és élvezni az életet. Ezt az alapfilozófiát vitte tovább aztán később karrierje során is.
Tanulmányai után hamar kiderült, hogy a klasszikus pályák helyett az önmegvalósítóbb, vállalkozói lét komfortos számára, ezen belül is a gasztronómia az a terület, ahol igazán minden ízében kibontakozhat.
Budapest gasztro életének egyik megújítója, több mint tízévvel ezelőtt kezdte éttermi pályáját a magyar fővárosban, KIOSK nevű szerelemgyermeke pedig azóta a város ikonikus helyévé nőtte ki magát. Az addig magára hagyott Március 15. tér egy csapásra telt meg - a Hubert által is közvetített – őszinte, életigenlő, kozmopolita életérzéssel, melyet később a szomszédos Piazza nevet viselő, funky, szabadtéri helyszín tett teljessé. A sikerek sora nem lenne azonban teljes, ha nem említenénk meg egy másik megvalósult álmot, a Babel nevet viselő éttermét: Hubert ezen projektje, mely a magyar hagyományok újrafelfedezésén alapult, világszínvonalúvá finomított verzióban, fine dining köntösben, egészen a Michelin-csillagig menetelt.
Az eklektikusnak tűnő portfólióban azonban ott van a közös nevező: a szeretettel, odafigyeléssel és nagy gonddal kialakított vendégélmény-koncepciók, melyek Hubert személyének egyfajta alteregói.
Ha eddig nem rajzolódott volna ki egy igen sokszínű karakter portréja, akkor most minden bizonnyal ki fog: Hubert ízig-vérig vállalkozó, de pont ugyanennyire filantróp alkat is. Kiemelten fontos számára a társadalom hátrányosabb rétegeit segítőügyek támogatása. Ennek szellemiségében hozta létre a „Segítő Angyalok” nevű alapítványát, amely rendszeresen szervez jótékonysági gyűjtéseket, különféle projekteket, hogy a rászorulókon segíthessenek.
Szabad idejének kedvelt tevékenységei a sport, az utazás, a természetjárás és természetesen szívesen tölt időt szerettei társaságában.