Skip to main content

A hely, ami mindkettőnknek ugyanazt jelenti

| Blog
Tizenhárom évvel ezelőtt, amikor még egy másik étteremben dolgoztam, megismerkedtem egy csodás kis nővel, aki azóta is az egyik legjobb barátnőm. (Látszólag ez a történet nem érdekes, de te csak várd ki a végét.) Szóval ez az újdonsült barátnő bemutatott az unokatestvérének, aki épp egy nagy projectbe kezdett az Erzsébet híd pesti hídfőjének lábánál helyet foglaló Március 15. téren. Túlságosan sok tényező nem kellett hozzá, hamar barátok lettünk Huberttel, aki mutatott nekem akkor egy képet, amin egyetlen egy darab szék volt egy hatalmas térben. „Ez az álmom!” – mondta, és mesélni kezdett a komplexumról, amit a régi piarista gimnázium tornatermébe tervezett. Nemcsak egy étterem, hanem több annál, egy közösségi tér, ahol fiatalok, öregek, gyerekek, partyarcok, fine dining fanok, csak egy fröccsre és pizzára vágyók, kritikusok, és bohémek, lazák, és uniformisban dolgozók, egyszóval mindenki megtalálja a helyét. Akkoriban szóba került közöttünk, hogy talán munkahelyet váltanék, ám mire megnyitott a hely, a nem sokkal korábban induló blogom beérett, és állást kaptam egy magazinnál. De Huberttel nem szakadt meg a kapcsolatunk, sőt, mostmár több mint egy évtizedes, szoros barátság köt össze bennünket, az unokatestvérével együtt ő az életem összes részletének tanúja, támogatóm, tanítóm, és családtagom is. Illetve mostmár én is az ő családjának az oszlopos tagja vagyok.

Sokat gondolkodtam a sorson, mennyire van befolyásunk a dolgok alakulására, mi az, ami eleve el van rendelve, min tudunk mi változtatni, és mekkora hatással bírunk az emberekre. Ha a sors eleve elrendelte, hogy egy tizenhárom évvel ezelőtti, szóbeli megállapodás valóra váljon, akkor fogjuk azt a sorsra most, hogy ennyi idő elteltével, 2022 novembere óta már nem csupán barátok vagyunk, hanem kollégák is. Azóta dolgozunk együtt az ő megvalósult álmában, ami legalább annyi vihart és sikert megélt az elmúlt évtizedben, mint én. Ahogy a közösségi média dobálja fel az emlékeket, úgy jövök rá, hogy én nem féléve dolgozom a Március 15. téren, hanem a kezdetektől. Azóta vagyok vendége, rajongója és lelkes hírnöke a helynek, tavaly év végétől pedig hivatalosan is kolléga.

Nem lett volna hatásos ide a belépőm, ha nem pont a Michelin-csillagos napon érkezem, amelyet 2022-ben ismét kiérdemelt a Babel, és ha nem egy modern revüshow eszméletlen próbáira toppanok be. A december végén megalakult Kiosk Társulat a True Colors showt hetedjére adja elő május 27-én, és hol van még a vége. Felemelő és megtisztelő volt végignézni, hogyan lesz a próbából showműsor, az énekesből díva, a tánckarból észveszejtően szexi produkció. Hogy miként varázsolják át az éttermünket valóságos színházzá, és hogyan lüktet együtt a színekkel a mi nagyrabecsült közönségünk, a barátaink. Amikor a premieren Huberttel együtt felálltunk a pultra, és ott táncoltunk, majd visszanéztük az estéről készített képeket, összenevettünk, hogy ilyen az, amikor én meghúzom magam a sarokban az új munkahelyemen.

De nehogy azt gondold, hogy csak a pulton táncolás megy (bár bevallom, hogy ez a legjobb része a munkának,) áprilisban étlapot váltottunk, és a séfjeink elkészítették az új kedvenceket: a spárgakrémleves, meg a sertés papszelet világbajnok, de azt sem tagadhatom le, hogy a desszertkínálatunk a nyitástól fogva a szívem csücske. Ha azt mondom neked, hogy a bodzás puliszka kecskesajttal és barackkal bár mindenmentes, mégis olyan finom, hogy egy perc néma csönddel szoktam adózni előtte, akkor hinned kell nekem. Mert még én is, aki eléggé speciális igényű étkezési szokásokkal bír, találok favoritokat az új étlapon.
 
Május 27-tól pedig elindítjuk a reggelinket is. Innentől fogva minden héten péntektől vasárnapig, reggel 9-től várunk benneteket egy mondhatni széles kínálattal. Az mindig is szempont volt, hogy a beszállítóink a legjobbak legyenek, a tojás szabadtartású, a kenyeret a legjobb pékségekből hozzuk, még a gluténmentes kenyerünk is kézműves (ezt külön fontos kiemelnem), és a zabkásánk a legkrémesebb a városban, bár azt írja az étlap (hosszas ellenkezésemre), hogy ez Hubert kedvence, de akkor nem árulok el nagy titkot, hogy az enyém is. Szóval szombat reggeltől várunk téged, hidegen préselt levekkel, pezsgőkoktélokkal, maracujás friss juice-szal (ami mellé kikanalazhatod a gyümölcsvelőt,) french toasttal, különféle croissantos szendvicsekkel, a tojásételek összes változatával, vadabbakat kiadósabb fogásokkal, már ha a város legszebb terén szeretnél reggelizni.
 

Este pedig találkozunk a hetedik True Colors show-n, ahol Huberttel együtt, és a népes csapat többi tagjával szeretettel látunk.

Én pedig továbbra is csak a szerelemprojectekben hiszek. Nem is tudnék máshogyan dolgozni, ha nem szerelem lenne nekem is, ha nem látnám a tulajdonoson, hogy az ő életében is ugyanazt jelenti, még ennyi év után is. De ezt kemény munka nélkül nem lehet elérni. Örülök neki, hogy itt vagyunk, ennyi idő elteltével, együtt, mostmár nemcsak bajtársakként, hanem kollégákként. A beérett gyümölcsöt learatjuk, de új palántákat nevelünk. Máshogy nem érdemes.

Sok közös évet nekünk!

Benneteket, barátaink, pedig tárt karokkal várunk!
 

Szentesi Éva
író, a cég kommunikációs vezetője

NYITVA TARTÁS

Hétfő – Szerda 12:00 – 23:00
Csütörtök – Péntek 12:00 – 24:00
Szombat – 9:00 – 24:00
Vasárnap – 9:00 – 23:00

Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy a konyhánk 16:30-17:30 között nem üzemel, ennek értelmében ez idő alatt ételeket nem szolgálunk fel az étteremben és a házhozszállítás is szünetel.
A konyhánk minden nap 22:00-kor zár.
© M15 Restaurant Kft. Minden jog fenntartva.
Made with ♥ by Meraki.